bicajblog

Érdemes nézni, esetleg kopogtatni a pedál hajtókarját, főleg az erősebb láb oldalán, mert úgy jártok, mint én. Szaltózva fejreálltam ugyanis, mert elvesztettem az egyensúlyomat. A pedálom persze már korábban meg volt repedve, amit nem tudtam. Ahogy eltört, mint az évgyűrűket a fán, látni lehetett az apró repedéseket. 2002-ben vettem ezt a cangát. A javítás kb. 10 000 HUF-be fog kerülni, fáj a térdem, a könyököm, a bokám, tönkrement a cipőm, szétmorzsolódott, és kormány fogantyúja is megsínylette egy kicsit.

Éppen nem jött senki a bicikli útón, és éppen bicikli úton voltam, talán ez volt a szerencsém. Az az érdekes, hogy az esés egyáltalán nem fájt, még szépen átsétáltam a Szabadság hídon, egészen a Corvin moziig, és csak akkor kezdtem belegondolni, hogy mi is történt.

A mai napon 15:15-kor békésen kertékpároztam hazafelé, amikor körülbelül a Wesselényi utca és a Klauzál utca sarkán a fenti gépkocsi hátulról meglökött. Előkaptam a mobilomat, és készítettem egy képet. Teljesen szabályosan, lassan haladtam, amikor hátulról dudálást hallottam, és természetesen nem húzódtam le, mert nem akartam, hogy az autó leszorítson. A Klauzál utca jobbkezes, ezért egy taxinak megálltam, amikor belém jött a fenti Peugeot. Nagyon dühös voltam, ledobtam a biciklimet, és megkérdeztem a srácokat, hogy ezt hogy képzelik. Természetesen nem olyan stílusban, ahogy most leírom, de a felmenőikre nem utaltam, hanem lehülyéztem őket.

Útközben később bemehettem volna a IX. ker. Rendőrkapitányságra feljelentést tenni, de nagyon jól tudom, hogy mit mondtak volna a rendőrök. Mivel nem keletkezett anyagi károm, és nem sérültem meg, valószínűleg nem tenne a rendőrség sem semmit. A hátsó kerekem dupla felnis, ha azonban egy egyszerű kerekem lenne, az lehet, hogy előre csúszott volna, ugyanis, az autó legalább 15 km/ó-val jött belém.

Sajnálatos, hogy így viselkednek az emberek. Viszonylag nagydarab vagyok, nem tudom, hogy mi történt volna egy tizenéves sráccal, vagy egy kerékpáros hölggyel ebben az esetben.

Öt napja vettem meg az új cangámat, amivel már három hete incselkedtem a szervízben, és most nem bírtam ellenállni. Mivel a régebbi cangám, aminek hosszában tört a hátsó tengelye, szervízben van, az újjal már voltam melózni is: a Nagyvárad tér - János Kórház viszonylat 32 perc, de ennél sokkal gyorasabban is tudtam volna menni. Hihetetlen, az ember a pedálra lép, és már repül is. A régi canga 28-as tracking, ez pedig egy 26-os országúti verseny, de kábé 10 km/ó-t verek a másik cangára. Ezt úgy vettem észre, hogy a Tűzoltó utcán hihetetlenül gyorsan jöttek egymás után a kereszteződések.

A canga nyergét fel kellett tennem, mert nagyon lent volt, és még így is néha leér a szandálom orra, ha mélyet kanyarodok, bár ezzel a cangával még nem mertem igazán bedőlni a kanyarban, mert döbbenetesen vékony a kereke a trackinghez képest. A kerék vékonysága miatt görcsösen ügyelnem kell egyelőre, nem tudom, hogy mikor fogok leszokni a folytonos skubizásról. A kerekekbe 8-9 bart kell nyomni, és egy inteface-t kellett vennem a szelephez, mert csak úgy nem lehet a benzinkúton felfújni, mint a másik cant. A kerék kemény, mint az állat, ezért a canga ráz, és néha képes szétverni az intim testrészeimet, de nem vészesen. A gatyámat viszont jól fel kell húznom a derekamon, ha fel akarok pattanni; nindzsanadrágban nem lennék képes rá, az biztos. Különben a feszes farmer sem jó a szűk nyereghez, mert kiherél, úgy összepréselődik az ember lába köze. Ma zsebes gatyában nyomultam, teljes mértékben oké volt minden. Kellemes izomláz a belső combban, mélyen, szóval szerintem a löttyedéstől félő csajoknak is ideális lehet ez a can.

Pénteken bepróbáltam az Istenhegyit lefelé, amitől mindig is féltem, hát, most még jobban félek. Nem szabad oda menni vékony kerékkel, és rossz fékkel. Nem szabad fékezés nélkül gurulni, mert beéghetnek a fékek, és akkor akkora zakó, hogy game over. A Nagyenyed utca sarkán, annál a bődületesen ronda turul szobornál, a villamossín szétütötte a hátsó kerekemet, durrdefekt. Két napja volt meg a can, gondoltam magamban, ez király. Egészen a Hattyú utcai Kerékvárig kellett tolnom az új cant, de ott 1050 HUF-ért belsőt cseréltek, mindössze 15 perc alatt, és még zseniális imbuszokat is adtak, amivel meg tudtam húzni a nyerget rendesen. Aztán röppentem haza a hársfaillatban a Dunaparton.

Ma meg elhatároztam hogy elgurulok Szentendréig, de a Római Partnál, ebéd közben hatalmas zuhé ért minket, és a bicikliút tele lett tócsával, szóval vissza kellett fordulni. Egyáltalán nem csalódtam a canban, jól bírta, igaz a fékeknek nem tett jól a sár, a por és a víz elegye. A Filatorigátnál - egy kis gyerekszigetezés után - trópusi eső, de aztán elindultam haza, de sajnos két srác kacsázott előttem, és nem tudtam előzni, aztán egy biker szemből majdnem belém jött az esőben; de ezek apróságok az egyébként elszenvedett sérelmeimhez képest (itt az autós kiszorításokra gondolok...). Mindegy, a skacok mellett elhúztam, és innentől kezdve olyan voltam, mint egy rovar, aki virágról virágra. A pocsolyákat igyekeztem elkerülni, de ha véletenül belementem, kellemes langyos permet érte a lábamat. A Dunapart virágzó hársait pedig megöntözte az eső. Ebben a párában hajtottam szinte zavartalanul egészen az Erzsébet hídig, ahol azt a szörnyűséget tették a ciklistákkal, hogy ráengedték - olyan két hónapja - a fossziliseket a bicikli útra. Becsületükre legyen mondva, hogy az átjárót egészen jól, és egészen pofásan csinálták meg. Vagy egy hete a lépcsőre rakott rámpát is lecserélték. Éppen jókor, mert a korábbi bizony nagyon félresikeredett.    

Érdemes lenne a taxisokról írni, hogy mennyire pofátlanok tudnak lenni, és főleg azok, akiknek nagyobb kocsijuk van. Ma a Nádor utcában szorított le egy, és amikor balról kielőztem, csak sunnyogott magában. Aztán a Kertész utcában, hopp, elszállt a jobb pedálom. Nagy pukk, aztán a lábammal kellett a helyén tartani. Emlékszem, hogy gyerekkorunkban a pedál hiánya nem okozott olyan nagy gondot, de most igen. Hétfőn szervizbe kell vinnem ismét a járgányt.

Ja, és a benzinkút is a Telepy utcánál ma reggel. Fújnám a gumikat a kompresszorral, erre egy paréj rám áll, pedig még három kút szabad volt.

Biciklisávot az Üllői útra! Nem állna be a páratlan oldal folyton a beszállítóktól, mert a kerékpársávra csak nem mernének állni, persze, ki tudja. Kitiltani a kocsikat a Nagykörútról! Kitiltani a taxisokat a buszsávból! Szigorúan megbüntetni a biciklisávon várakozó taxisokat (Harmat utca, 144. utca sarok). 

Biciklitárolókat a metró/hév/fogas stb. végállomásokra! 

Hát, mit ne mondjak, ember legyen a talpán, aki ezt értelmezni tudja. A tábla szerint a bicajosnak folyton elsőbbsége van, ugyanakkor, néha pirosra vált a képen éppen zöld bicajos lámpa. Tegnap egy ilyen helyzet miatt egy kiscsaj majdnem elgázolt, aztán persze még nyomta is dudát, ami a létező legundorítóbb dolog... Kocsira nyomhatja, rám nem.

Különben a kiscsaj nagyon normálisnak nézett ki, de mégis agresszív volt. Körülbelül 22-24 éves volt, és egy kék Astrát vezetett, ami céges autó volt. Szerintem mellette ült az apja, aki az éppen nekem zöld lámpára mutatott, bár igaz, hogy nekik is zöld volt, azomban, ott van a tábla, hogy elsőbbséget kell adniuk. Egyébként az egszerű KRESZ szerint is, mert szemből jöttem egyesen, nem váltottam sávot, ők meg kanyarodtak. Az ilyen helyzetben azt imádom, hogy teljesen egyértelmű, hogy nekem van igazam, mégsem tudom magamat megvédeni, mert a kiscsaj mögött még vagy hat autó állt, akik - állat módon - szintén a dudára tenyereltek.

Hazaérve azon gondolkodtam, hogy a kiscsaj megérdemelte volna, ha lerúgom a tükrét, de aztán gyorsan megnyugodtam. Az ilyeneket is meg kellene büntetni, nem csak a gyorshajtókat, mert ez is aljas dolog éppen úgy, és az én életem is drága...  

Igen, Hollandiában és Dániában az emberek valóban a színházba is bicajjal mennek, és nehogy azt higgyük ám, hogy az a két ország teljesen sík. Koppenhága és Amszterdam bizonnyal nem, állíthatom, bejártam mind a kettő várost: a bicikliutakon ott is vannak emelkedők, ott is vannak hidak, padkák, sőt az útra tévedő gyalogosok is. Szemtelen autósok alig vannak (ott).

Nos, koraeste indultam nyakkendőben, ingben és esőkabátban, tanulva a tegnapiból, sőt még az egyik régebben levedlett báli cipőmet is felvettem. Az, hogy báli, egy kicsit túlzás, de olasz bőrcipő volt, amíg el nem repedt a talpa. Igen. Ebben súlyosat tévedtem. Nem szabad bőrtalpúban bicajozni. Lecsúszik a lábad a pedálról, és széjjelnyomódik a kislábujjad, ha erősen hajtasz. Márpedig én úgy szoktam. Amikor megérkeztem, durcáskodtam is egy sort, annyira fájt a tavaly, a Szigeten szerzett tyúkszemem, ami valszeg kiújult.

No de the devil hides in details, mondhatnánk, ha lenne ilyen angol közmondás (de ne fordítsunk szóról szóra, költőien, hiszen olyan közmondás van, hogy: devil is in the detail, és ugyanazt jelenti, mint.)

Indultam olyan öt óra tíz körül, és már öt harmincra a Liszt Ferenc téren voltam, ahol Ady szobra áll (sic!). Az Üllői kész dráma, de a kocsikban ezúttal csupa barika ült, mert egyszer sem duddantottak rám. A Ferenc körútnál egy nagy teherautó mellé szorultam, hátul dupla kerék, éppen olyan, ami miatt a Keletinél ki kellett rakni a fehér biciklit. A légfék is durva, szisszen és durran, és közben a tonnahegyek az ember válla mellett öt centivel. Teljes mértékben átéreztem, hogy az űrben miért lehet meghalni, amikor az ember találkozik egy nagy tömeggel, amikor elvileg súlytalanság van. (Ezt a szóhasználatot fizikusok ne vegyék komolyan...) Súly és tömeg két teljesen más dolog. A Mária utcánál a tehetrautó ugyanúgy leszorított. Megszökhettem volna a következő utcán (Szentkirályi) jobbra, de nem tettem, mert a Mikszáth Kálmán tértől, ha az ember az Oktogon felé akar menni, össze-vissza kell kanyarogni. Mellesleg a Szentkirályi utca - Baross utca kereszteződés előtt egy hatalmas süppedés lapul, szinte élvezet belemenni. Ez éppen a bicajnak nem árt, de a kocsiknak igen. Nem kátyú, nehéz észrevenni, ezért este veszélyes.

Szóval tovább a Kálvinig, szökés a Múzeum körútra, szoksásosan át az Astorián, ahol, mint mondtam már, a busz és a kocsik között kell megállni a lámpánal. Előttem kerékpáros, amolyan goaface csaj, fele annyi súlyban és sebességben, mint én, de azért nagy vagány. Minden cangást bírok, komolyan. Nem esik jól vívni velük, és a hölgy hamar megadta magát, a Tisza sportcipő boltnál húztam is el mellette, pedig az én áttétemmel nehéz az indulás.

Közben gondolkodtam, hogy bevállaljam-e az Andrássyt. Ez nagyon jó, canga közben gondolkodni. Aztán mégsem, és a Dob utcán már szöktem is meg. Néhány parkolni próbáló idegcsomót járdán, és innen-onnan kerültem, és a Hegedű utcáig meg sem. Az sajnos macskakő, de sebaj. Nekem nem árt, csak a cangának. Egyébként a Dob utcán az autók elég jól tartják a jobbkezet, simán tovaengednek. A Paulayn balra még bedzsaltam, hogy megnézzem, hogy nyitva-e a Falafel Étterem, és láss csodát, legutóbb talán tíz éve voltam ott, és a választék és a minőség változatlanul oké, viszont a stukkó még mindig gagyi. A Liszt Ferenc téri biz és mustra már beindult, és egy másik canga mellé kötöttem az én Magellan vázamat. Lámpák le, és uzsgyi a Falafelbe és a Tháliába.

Visszafelé remekül lehet jönni. Külön élvezet az InKalosok között szlalomozni, és közben nézni a koktélivókat. A Király utcai kereszteződés könnyen átvészelhető, még nappal is láble nélkül, és enyém a Kertész utca, szépen gyorsan, igaz van közben egy stoptábla, ott vigyázni kell. Egy rendőrautó jött mögöttem, szépen lassan, ezért nem mertem rákanyarodni a Dohány utcára balra, de az Akácfán már mentem a forgalommal szemben, aztán az árkádok alatt, és a Nagydiófánál át a Rákóczin, el a Korvin mellett a Rökk Szilárd utcán, aminek az elejét soha nem értem, hogy szemben egyirányú, vagy lehet menni. Mindegy, megyek. Sajnos a Baross utcánál le kell mennem a Körútra, de most éppen nagyon türelmesek voltak az autósok. Aztán egy veszélyes balkanyar után fel a Tompa utcán. Igen, fel, mert Külső Ferencváros egy dombon van, és ezt csak az tudja, aki cangázik. Ellentétes irányban a Tűzoltó utcát végig lehet gurulni. Este nekem még a Balázs Béla utca is bejön, kora nyáron ott fantasztikus a hangulat. Igazi gettó, de el fog tűnni, mert feleszik az újépítésű blokkok, olyan lesz, mint a Tompa utcai rész. Az egyik szemem sír, a másik nevet. 

Már régebben gondolkodtam azon, hogy a bringás kalandjaimat blogosítom. A mai nap nagyon csúnya volt, de amikor elindultam, még csak csepegett az eső. Az út a Kálvin térig simán ment, pedig néha a belső sávon kellett mennem az Üllőin, hogy ne fröcsköljem magam össze, mert a járda és az úttest határán meggyűlik a víz, és aki abba bicajjal úgy hússzal-harminccal belemegy, az bizony megnézheti magát.

Az Üllői végén nagy a káosz, a motorosok eleve a kocsik között hajtanak, én csak lassan és óvatosan követem őket. Egyes autósok nem figyelnek oda, és túl közel állnak a járdához. Ez merénylet a bringások felé, mert

1. kényszerülnek balról kerülni, aminek a többi, utánunk jövő autó nem örül

2. ha várakozni kell, akkor bizony nyelni kell a benzingőzt.

A Szabó Ervin Könyvtár előtt le lehet kötni a cangát, igaz nem bicikliparkolóba, hanem gyengus rácsokra, amik a fákat óvják a kutyáktól. Egyébként vastag dróttal kötöm le a gépet, bár nem hiszem, hogy elvinnék, húszezret ér talán. De a tolvajok miatt le kell szedni a lámpákat, zsebbe be, indulás a tárgyalásra. Közben eredt el nagyon az eső.

A tárgyalás második része a Tóth Kocsmában a Falk Miksa utcában. A Múzeum körút kész tenger, kátyú. Az Astoriánál, tíz centi mély tócsa, a villamospótló buszokat itt nagyon nehéz kikerülni a Deák irányába.

Az Andrássy-Bajcsy sarkán türelmesen várok, aztán megindulok a zebra melletti kijelölt bicikliúton, amikor zöldre vált a lámpa. Egy kocsi jön, női sofőrrel, idegesen többször rám dudál, amikor még nem is villog a lámpa. Azért biztos, ami biztos megnézem a jelzőlámpát, és csak akkor mutatom neki a középső ujjam. Mellette egy megtermett úriember ül, aki ki akar szállni az autóból, és mindenfélének elmond, hiába mellettem a gyalogosok, előtte meg még másik autók. Visszaszólok neki, hogy ez bicikliút, erre még jobban felmegy benne a pumpa, és még utánam szól, az anyámat emlegeti. Hát, mit ne mondjak, kinyílik a zsebemben a bicska.

A Bajcsyn klassz a bicikli út, előttem egy futár nyammog, leelőzöm, mert ázok. A bicikliút az Alkotmánynál sajnos véget ér, de innen simán eljutottam a Falk Miksába, sokkal hamarabb, mint a társam, aki BKV-val jött.

Visszafelé a Nádor utcán jöttem, hogy elkerüljem a Bajcsyt, mert az tényleg gáz. A József Nádor térre szerencsére nem jöhetnek az autók, és a Vörösmartyn még bicikliparkoló is van. A Dohány utcai zsinagógánál véget ér a buszsáv, és nagyon nehéz besorolni, ugyanilyen veszélyes az Astoriánál, mert a jobboldali sáv jobbra kanyarodik, és - elvileg - a cangával is kanyarodni kellene. Amint a kereszteződést túléltük, jön az a fura helyzet a McDonald's előtt, ahol ismét villamospótlót kell kerülni. Innen gyakorlatilag folyamatos életveszélyben tovább a Kálvinig. Nem lehet tudni, hogy hol ér véget a sáv, hol sárga, hol fehér vonalak. Az Üllői elején, a gödörből munkagépek jönnek elő teljesen hirtelen, bár őket könnyű kikerülni. Már a Deáktól követetett és vívott velem a korombeli cangás. Ez a legrosszabb, én általában visszafogom magam, és engedem előre, de néha be kell előznöm, és akkor versenynek fogjuk fel mind a ketten a helyzetet. Talán éppen azért, mert nincsenek megfelelő bicikliutak.

Nem vállaltam visszafelé az Üllőit, inkább átmentem a Rádayra, ahol szintén teljes a káosz, azonban kifejezetten bicajbarát lenne ez a rész, ha az autósok szabályosan mennének. A megengedett sebességet nem tudják túllépni, de gyakran teljesen elállják az utat a taxisok, bolttulajdonosok és beszállítók.

adrenalin