bicajblog

Öt napja vettem meg az új cangámat, amivel már három hete incselkedtem a szervízben, és most nem bírtam ellenállni. Mivel a régebbi cangám, aminek hosszában tört a hátsó tengelye, szervízben van, az újjal már voltam melózni is: a Nagyvárad tér - János Kórház viszonylat 32 perc, de ennél sokkal gyorasabban is tudtam volna menni. Hihetetlen, az ember a pedálra lép, és már repül is. A régi canga 28-as tracking, ez pedig egy 26-os országúti verseny, de kábé 10 km/ó-t verek a másik cangára. Ezt úgy vettem észre, hogy a Tűzoltó utcán hihetetlenül gyorsan jöttek egymás után a kereszteződések.

A canga nyergét fel kellett tennem, mert nagyon lent volt, és még így is néha leér a szandálom orra, ha mélyet kanyarodok, bár ezzel a cangával még nem mertem igazán bedőlni a kanyarban, mert döbbenetesen vékony a kereke a trackinghez képest. A kerék vékonysága miatt görcsösen ügyelnem kell egyelőre, nem tudom, hogy mikor fogok leszokni a folytonos skubizásról. A kerekekbe 8-9 bart kell nyomni, és egy inteface-t kellett vennem a szelephez, mert csak úgy nem lehet a benzinkúton felfújni, mint a másik cant. A kerék kemény, mint az állat, ezért a canga ráz, és néha képes szétverni az intim testrészeimet, de nem vészesen. A gatyámat viszont jól fel kell húznom a derekamon, ha fel akarok pattanni; nindzsanadrágban nem lennék képes rá, az biztos. Különben a feszes farmer sem jó a szűk nyereghez, mert kiherél, úgy összepréselődik az ember lába köze. Ma zsebes gatyában nyomultam, teljes mértékben oké volt minden. Kellemes izomláz a belső combban, mélyen, szóval szerintem a löttyedéstől félő csajoknak is ideális lehet ez a can.

Pénteken bepróbáltam az Istenhegyit lefelé, amitől mindig is féltem, hát, most még jobban félek. Nem szabad oda menni vékony kerékkel, és rossz fékkel. Nem szabad fékezés nélkül gurulni, mert beéghetnek a fékek, és akkor akkora zakó, hogy game over. A Nagyenyed utca sarkán, annál a bődületesen ronda turul szobornál, a villamossín szétütötte a hátsó kerekemet, durrdefekt. Két napja volt meg a can, gondoltam magamban, ez király. Egészen a Hattyú utcai Kerékvárig kellett tolnom az új cant, de ott 1050 HUF-ért belsőt cseréltek, mindössze 15 perc alatt, és még zseniális imbuszokat is adtak, amivel meg tudtam húzni a nyerget rendesen. Aztán röppentem haza a hársfaillatban a Dunaparton.

Ma meg elhatároztam hogy elgurulok Szentendréig, de a Római Partnál, ebéd közben hatalmas zuhé ért minket, és a bicikliút tele lett tócsával, szóval vissza kellett fordulni. Egyáltalán nem csalódtam a canban, jól bírta, igaz a fékeknek nem tett jól a sár, a por és a víz elegye. A Filatorigátnál - egy kis gyerekszigetezés után - trópusi eső, de aztán elindultam haza, de sajnos két srác kacsázott előttem, és nem tudtam előzni, aztán egy biker szemből majdnem belém jött az esőben; de ezek apróságok az egyébként elszenvedett sérelmeimhez képest (itt az autós kiszorításokra gondolok...). Mindegy, a skacok mellett elhúztam, és innentől kezdve olyan voltam, mint egy rovar, aki virágról virágra. A pocsolyákat igyekeztem elkerülni, de ha véletenül belementem, kellemes langyos permet érte a lábamat. A Dunapart virágzó hársait pedig megöntözte az eső. Ebben a párában hajtottam szinte zavartalanul egészen az Erzsébet hídig, ahol azt a szörnyűséget tették a ciklistákkal, hogy ráengedték - olyan két hónapja - a fossziliseket a bicikli útra. Becsületükre legyen mondva, hogy az átjárót egészen jól, és egészen pofásan csinálták meg. Vagy egy hete a lépcsőre rakott rámpát is lecserélték. Éppen jókor, mert a korábbi bizony nagyon félresikeredett.